Megannyi színes festmény,
Ezernyi temetett élmény.
Elbukott ármány felsége,
Nem hagyott ki éhsége.
Megannyi dallam érez képen,
Néma sikoly, nem hallani.
Sokak elbújtak takaró alatt,
Lesik némán a fehér falakat.
Falak egyre otthonosabb,
Bódé, góré sok asztalos.
Kormos kémény távolban,
Ámulva gyűjti fénysorokat.
Egy fénykép, néha rémkép,
Magasztaljuk tavasz gyermekét,
Vidámság, öröm leng,
Koldus botjával teng.
Eltévedt nyári éjjelen tavasz,
Kikelet lépett zordság helyett.
Mászókán a pók fonala,
Szövi, köti, megáll rajta.
Duzzog a magány, üres keze,
Réten, tisztáson félelem
Kering borsódzva háton
Nem leli átkot baráton.
Töpörödött igazság étket
Főz a galád, keserült szakács.
Megkeseredett káposzta rotyog
A lángoló csipkebokor alatt
Halad mennyi ízek sora
Egyszerre, ütésre porlad.
Homokvár épül, jön a dagály,
Taszító, romboló magány.
Elszakadt hitvesi szalag,
Minden egy hintába szakad.
Előre-hátra himbálódzik
Megtört élete értelmetlen küszöbén.
Tekinget jobbra-balra, ül fenekén
Elárasztva fényével a denevért.
Finom, tápláló, sütő termék,
Feldobja az ember kedvét.
Fröcsög padlóra az üdítő,
Gazdátlanul borult frissítő.
Elment egy lány, vele fiú,
Játszótéren hűs csönd honol.
Elmentek a madarak, ősz lett,
Padok megteltek, játszótér megtelt.
Ketten – egy álom, egy ágon,
Gyere, kövess, gyere utánom!
(Számára...)
